Van két fajta diólekvár. AZ egyik az, amit egyszer réges-régen vittem haza egy vásárról szüleimnek. EZ világos-közép barna színű, az íze mint a diós lekváros sütiben, maga ez a diós lekváros töltelék. Ezt szimplán a beléből csinálják. Ebben semmi érdekes nincs. Azért itt egy recept, aki mégis ilyenre vágyna.
Nos, amiről is maga a mese szólna, az a zöld (igazából fekete lesz, de a még zöls diószemekből készül) dió lekvár (vagy befőtt, de inkább valahol a kettő között). Kicsit ijesztő első hallásra, sőt első látásra, főleg egy külső szemlélőnek. Nyáron mikor otthon vakációztam egy kicsit, épp ennek a hosszabb folyamatnak a végére érkeztem.
A diót akkor kell még leszedni, amikor a zöld héj rajta van, és nem keményedett be a csonthéja. Ezt egy varrótűvel hamar meg lehet állapítani. Ha belecsusszan akkor tökéletesen éretlen, vagyis érett a lekvárhoz. Június második felétől kell leszedni ehhez. Persze ha az idő kegyes, akkor előbbre csúszhat ez a dátum.
Maga az elkészítés: Ha megvannak a zöld golyók, és megbizonyosodtunk róla, hogy kellőképpen éretlenek, akkor levágjuk a két végét. A tengelyen mentén hatszor átszúrjuk a már korábban használt varrótűnkkel. Ehhez a folyamathoz erősen ajánlott a gumikesztyű használata, mert erősen fog. Anyukám erre későn jött rá sajnos, így hetekig fekete-foltos kézzel volt kénytelen közlekedni.
A kilyuggatott szemeknek keressünk egy szimpatikus, és elég nagy tálat, majd tegyük bele, és öntsünk rá annyi hidegvizet, hogy ellepje. 10 napig áztatjuk ki belőlük a keserű ízt.
Egy internetes oldalon azt találtam, hogy hűtőbe kell tenni, és naponta kétszer cserélni rajta a vizet. Nos, otthon kint, egy fedett teraszon hüsölt, és nem emlékszem, hogy ennyit cserélték volna rajta a vizet. Mindenkinek szíve joga mi szerint csinálja.
Nos, vissza a folymathoz. Az ötödik nap környékén a diók kezdenek feketülni. De nem beteg, a keserű zöld íz távozik csak belőle.
A tizedik napon sima vízben főzzük meg őket. Lehet hamar megfőnek, lehet pár órába is beletellik. A megfőtt zöld/fekete dió (ha minden jólmegy, ekkor már fekete) ismertetőjelei: rojtosodid, hajszálrepedések jelennek meg rajta.
Mikor ezeket a jeleket észleltük a lekvár-alapanyagunkon, akkor levesszük, leszűrjük, majd hidegvízbe tesszük megint. Aztán bent a hűtőben csináljunk neki egy éjszakára helyet.
Másnap megint leszűrjük, majd egy szirupot készítünk neki. 1 kg dióra fél kg cukor és 1 liter víz kell. Forrón ráöntjük és ha kihűlt betesszük a hűtőbe. Ilyenkor ízesíthetjük fahéjjal, szegfűszeggel, vaniliarúddal, citromhéjjal. Ezeket csak hagyjuk a diók mellett pihenni. Következő nap megint szűrjük le, forraljuk fel a szirupot……
Nos, itt megint eltérést találok a talált recept, ill. az otthon tapasztaltak között. Itt még egy hosszú folyamatot ír a sziruppal. De, ha emlékeim nem csalnak, anyukám megcsinálta a szirupot, ízesítette, és kb kész is volt. Tehát ez az utolsó rész biztos kimaradt.
De itt a másik verzió:
“Másnap leszűrjük, felforraljuk a szirupot, kb. 4 percig és ismét ráöntjük. A szirup minden forralás után egyre sűrűbb lesz. Ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Megismételjük 8- 10 napon keresztül. Végül a szirupostul 10 percig lassan forraljuk és szűrjük. Befőttes üvegbe tesszük őket és készítünk egy friss cukoroldatot, fél kg cukor 1 l víz, forrón ráöntjük és lezárjuk. Van aki ilyenkor dunsztolni szokta. Ennyi volt a befőtt. Ezt lehet még ízesíteni pl. unicummal, a befőttes üvegbe öntünk egy keveset a szirup előtt. Akár tíz évig is eláll. A lekvárhoz azt tudom ajánlani hogyha kész a befőtt akkor passzírozd szét és keverj hozzá szirupot. És töltsd ezt az üvegekbe. Lehet még narancshéjjal is ízesíteni.”
Amit láttam, hallottam, ízleletem: A végén egy sűrű masszába voltak ezek a diószemek. Maga az egész elég édes volt. De mind el lett téve télire, így nem nagyon kóstolgathattunk. De tele van vitaminnal. 
i., Boltban is kapható, a Herbária forgalmazásában.
