Posts Tagged ‘aspirin’

Aspirin

november 17th, 2010

Ez első tényleges bejegyzés egy könnyed, rövid érdekesség szösszenet.

Az ötlet anyu-apu korábbi párbeszédén alapul. Vagyis anyukám épp bevett egy aspirint, amikor apukám megjegyezte, hogy nemrég olvasta korábban miből is csinálták, mióta gyártják . Engem maga az adat része lepett meg, aminek természetesen én is utánaolvastam, csak a pontosság kedvéért.

A Bayer gyógyszergyártó cég kínálata

Az eredeti gyógyszer a szalicilsav. Ezt a fűzfa kérgéből nyerték ki, és már időszámításunk előtt is használták láz- és fájdalomcsillapításra, persze akkor még nem ismerték a hatóanyagot. Ennek egy gondja volt csak, hogy komoly gyomorbántalmakat okozott. A Bayer cég egyik kutatója, Felix Hoffmann 1897-ben olyan származékot állított elő, ami azonos hatékonyságú, de a gyomornyálkahártyát nem károsította ilyen mértékben. Ez volt az acetilszalicilsav, amit 1899-ben új szabadalomként jegyeztek be, majd 1903-ban piacra dobták aspirin néven.

Tehát több mint 100 éve szedjük az Aspirint, ami  időközben a cég védjegyévé vált.

Érdekesség még, hogy a ugyanez a gyógyszergyártó cég volt, aki heriont állított elő, majd 1898 és 1910 között forgalmazott, mint a morfium függősége elleni gyógyszer, ill. köhögés csillapító. Azt gondolták, nem okoz függőséget, és a morfinistákat “gyógyították” ezzel. Később jöttek csak rá, hogy ez is lebomlik morfiumra, és a hatása sokkal gyorsabb.

Forrás: Wikipédia